Rigóné Tavaszi Piroska

Eredetileg dietetikus diplomát szereztem, majd a három gyermekem születése döntő fordulatot hozott az életemben, pályát módosítottam.

2006-ban végeztem a Semmelweis Egyetemen gyógytornászként.  A kezdetektől magánegészségügy területén is tevékenykedem. Az első években gerincbetegséggel küzdő serdülő fiatalok fizioterápiás kezelését végeztem a Salus Gerincakadémián, ahol Korzett és Schroth terápia segítségével számos esetben értünk el sikeres gyógyulást. Ezek a konzervatív eszközök egyszerre adtak funkcionális és esztétikai javulást, sok esetben teljes gyógyulást, műtétek nélkül.

A siker kulcsa mindig a hosszú évekig tartó kitartó és magas szakmai színvonalú munka volt. Saját érintettségem vezetett a női kismedencei problémák gyógyítása felé. Pontosan, sokszor kimondott szavak nélkül is értem, átérzem pácienseim problémáit, mely nagy segítséget jelent a lelki nehézségek áthidalásában és a motivációt a terápiás folyamatok elfogadásához, végrehajtásához.

2015 óta a 27 Sellő Mozgásszervi Centrum munkatársaként magánrendelés keretében a kismedencei izmok funkcionális állapotának vizsgálatára épülő egyéni és csoportos terápiákat végzek.

Folyamatosan speciális képzésekkel bővítem a tudásom. Több kismedence területére szakosodott orvossal együttműködve dolgozom. Több alkalommal vettem részt Dr. Sipos Attila inkontinencia specialista nőgyógyász mellett a medencefenék rendelésén, az ultrahangos vizsgálatokon. Medencefenék rekonstrukciós műtéteken betekintést nyerhettem a minőségi operatív technikákba. A kismedence szülés utáni sérüléseinek, valamint működészavarainak kivizsgálását tanulmányoztam több esetben Dr Willner Péter proctológus mellett. Ezt a területet gyakran titkolózás övezi, pedig a szakszerű ellátás és kezelés a kulcsa az életminőség megőrzésének. 

Gyógytornászként számos nemzetközileg ajánlott korszerű módszert, eszközt használok, mellyel a konzervatív kezelések hatékonyságát, betegségek kialakulását tudjuk megelőzni vagy súlyosabb esetekben a műtéti beavatkozások sikerességét és tartósságát tudom támogatni.

A kismedencei problémák megoldása komplex, több szakterület együttes munkáját igényli. 2017 óta dolgozom a Róbert Magánkórházban, ahol a különböző szakterületek egy helyszínek szolgálják pácienseink magas szintű ellátását.

Munkám fókuszában a gyógyítás mellett a megelőzés fontossága áll.  Különösen kiemelt a szülés előtti és utáni időszak, amikor az anyai test a legnagyobb változáson megy keresztül.

2017 óta foglalkozom szülésfelkészítéssel. Kismamatornával, relaxációval és egyéni terápiákkal, előadásokkal várom az anyukákat. Újításom a   várandósok egyéni állapotfelmérése és   ellenőrzés mellett tanított medencefenék tornája, valamint az optimális szülési helyzetek, légzéstechnika, relaxáció oktatása a sérülésmentes szülések érdekében.

Az általam kidolgozott szülés utáni regenerációs program is számos új elemet tartalmaz. Funkcionális vizsgálatok, tesztek előzik meg azt a speciális tréninget, melyek biztosítják a szülés utáni megbomlott izomegyensúly minél előbbi helyreállítását, a zökkenőmentes visszatérést a hétköznapi életbe és a sporttevékenységekhez. 

A női élet másik kiemelten fontos területe a menopauza körüli időszak, amikor a kismedencei működészavarok megjelenhetnek (vizelettartási zavarok, szervi süllyedések). Komplex mozgásprogrammal, egyéni állapotfelmérésre épülő medencefenék gyógytornával segítem az enyhe, de akár súlyosabb, az életminőséget rontó állapotok szakszerű terápiáját (méhkivétel, hüvelyplasztikai műtétek, inkontinencia műtétek, TOT szalag, hálóbeültetések, promontofixáció előtti utáni gyógytorna). 

2018-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen Manuálterapeuta oklevelet szereztem. A manuálterápia szülés előtti és utáni időkben jelentkező gerinc és mozgásszervi panaszok gyógyszer nélküli fájdalomcsillapításához nyújt hatékony segítséget.


Szerencsés vagyok, mert a munkám egyben a hobbim is. Ezen kívül számos helyen és módon töltekezem:

Évek óta férjemmel a Karibi táncklub táncosaiként hetente többször gyakorló órákon veszünk részt, évente több hétvégén és nyaranta egyszer hosszabb időre is táborozni megyünk. A tánc minden szinten feltölt és kikapcsol. 

A természetjárás, a túrázás, a biciklizés a további kedvenc tevékenységeim.

Szeretem a női lét, lélek titkait kutatni, az önismeret útján járva egyre nyitottabbá, szabadabbá válni. A művészet, a zene, a versek segítenek széppé tenni, megélni, megérteni a világot.

Három felnőtt gyermekünk látogatásai és eltöltött családi együttléteink teszik teljessé életemet. 

Vizsgálatok

Közösség

Ne maradjon le semmiről, nézze meg közösségi oldalunkat!

Tovább

Youtube

Videóink.

Tovább
Powered by WEBAPIX
Visszahívást kérek