Nagy-György Márton

Logopédus
Középiskola után két dolog érdekelt igazán. A pszichológia és az éneklés. Miközben jazz-ének szakra jártam jöttem rá, hogy a logopédia a teljes metszete mindannak, ami engem igazán érdekel. A beszédtechnika, hangterápiák, pszichológiai hatások a gyermekek fejlődésére és annak terápiás hatásai, felnőttekkel és gyermekekkel való felelősségteljes munka stb.
Teljes bemutatkozás
Miért a logopédia? Mi a története annak, hogy ezt a szakmát választotta?

Középiskola után két dolog érdekelt igazán. A pszichológia és az éneklés. Miközben jazz-ének szakra jártam jöttem rá, hogy a logopédia a teljes metszete mindannak, ami engem igazán érdekel. A beszédtechnika, hangterápiák, pszichológiai hatások a gyermekek fejlődésére és annak terápiás hatásai, felnőttekkel és gyermekekkel való felelősségteljes munka stb.

Milyen tapasztalatokat szerezett eddig?

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karon végeztem. Azóta a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat 15. Kerületi Tagintézményében dolgozom. Két évig a Seneca Közhasznú Alapítvány a Dadogókért-nál dolgoztam, mint komplex művészeti terápiás gyakornok Balás Eszter mester logopédus irányítása alatt.

Ha egy  dolgot kellene mondani, amit imád a munkájában, mi lenne az?

A pedagógusi munka és azon belül is a gyógypedagógusi pálya a legszebb hivatás. A mérnökök hidakat és felhőkarcolókat építenek, amit mindenki megcsodál, az orvosok megpróbálnak megmenteni, ha veszélyben az életed, a tudósok a legkülönbözőbb dolgokat fedezik fel a világról és embert küldenek a holdra, amik lenyűgözőek. De ki tanítja őket és segít nekik, hogy elérjék tehetségük legjavát? Mi pedagógusok és a szülők kéz a kézben. A legjobb dolog a tanításban, amikor te és a gyermek is érzitek, hogy mennyire szépen fejlődik és ügyesedik a terápia alatt. Azok a mosolyok, amikor először sikerül valami, ami korábban lehetetlennek tűnt felejthetetlenek.

Mik a tervei a jövőre nézve?

10 év múlva szeretnék az ország egyik legjobb komplex művészeti terapeutája lenni.

Mire törekszik mindig a munkája során?

Arra törekszem, hogy lássam az embert a páciens mögött és a lehető legjobb tudásmmal segítsem őt és a mögötte álló családot is. Hozzánk azért jönnek a szülők és a gyermekek, mert segítség kell nekik, ami lehet egy egyszerű probléma, de lehet egy hosszú terápiás folyamat is. Ebben az esetben pedig a rendkívül fontos, hogy a szülő tisztán lássa mi a cél, és hogy sokszor nincsenek rövidíthető utak. A gyermek fejlődése érdekében a szülő és pedagógus szövetségesként kell, hogy együtt dolgozzanak a gyermek érdekében, különben a terápia sikeresége csökken.

Mi a kedvenc területe a logopédián belül és miért?

A kedvenc témáim azok, melyekben az ének, a művészetek és a pszichológia találkozik. Ilyenek a hangterápiák pl. Dysphonia, vagy a hadarás és dadogás terápiája.

Mi az a három pozitív tulajdonság, amire büszke?

Inkább megfordítanám ezt a kérdést. A gyerekek a következőt mondták: „Malci „bácsi” kedves, mosolygós és szőlös!” :) 

Hogyan töltődik fel? Mit csinál szívesen, amikor épp nem a szakmájának él?

Koncertezem a WindSingers nevű acappella együttesünkkel, túrázok vagy olvasok.