Dr. Villányi József

A tudomány iránti hajthatatlan vágy és kíváncsiság sodorta Dr. Villányi József életét a belgyógyászat és azon belül is a kardiológiai tevékenység irányába. Budapesten már évek óta a XIII. kerületiek kedvenc kardiológus főorvosa, aki ezentúl a Hegyalja úti szakrendelőnkben is magas szintű ellátást biztosít pácienseinknek.

Meséljen a kezdetekről, mi vezette Önt az orvosi pálya irányába?

Bécsben végeztem az általános iskolát és középiskola első 2 évét. Innen származik a "bécsies hangzású" német nyelvtudásom. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végeztem 1974-ben, majd egy év gyógyszerkutatói tevékenység után teljesült a vágyam és az Országos Kardiológiai Intézetben kezdhettem meg gyakorló orvosi pályámat.

Ezután döntött úgy, hogy a kardiológia felé specializálódik? 

Igen. A belgyógyászati után a kardiológusi szakvizsgát 1982-ben tettem le. Ezt követően  fejlődésemet egy egyéves DAAD ösztöndíj segítette, amellyel a németországi Bad Krozingen-beli Szívcentrumban fejlesztettem tovább az orvos-szakmai tudásomat. Itt szereztem jártasságot az akkor még újdonságnak számító szívultrahang vizsgálatokban, amelyek mára a mindennapi szakmai rutin alapvető részévé váltak. 

Hol szerzett még tapasztalatokat a munkája során?

Az Országos Kardiológiai Intézetben, másodfőorvosi beosztásban a fekvő és járóbeteg ellátás mellett, tudományos érdeklődésemnek megfelelően elsősorban az úgynevezett nem invazív kardiológiai vizsgálatokkal foglalkoztam. Magyar és német nyelven részt vettem az orvostanhallgatók oktatásában.
Immár 2004 óta vagyok a főváros  XIII. kerületi szakrendelőjének kardiológus  főorvosa, ahol munkámat a kerület vezetése 2016-ban a "XIII. kerületért" érdeméremmel jutalmazta. A szívkatéterezést megelőző minden egyéb diagnosztikus vizsgálatra van lehetőségem és így hatékonyan tudom gondozni  betegeimet.

Milyen panaszokkal kereshetik az Ön rendelését? 

Betegeink elsősorban magas vérnyomás, koszorúérbetegség, keringési elégtelenség, szívritmuszavar valamint szervi szívbetegség miatt illetve azok gyanújával keresik fel a szakrendelést . Fontosnak tartom a kardiológiai szűrővizsgálatokat is, amelyekre alapozva életmód változtatást és szükség esetén gyógyszeres kezelést tudok javasolni a szívbetegségek megelőzése érdekében.

Mit csinál szívesen a szabadidejében? Feltételezem a családjával piheni ki magát. 

Feleségem is orvos, így akarva-akaratlanul otthon is sokszor szóba kerül a szakmai tevékenység .
Három felnőtt gyermekem van ők már önállóak, 2 unokám iskolás. Legnagyobb örömömet a családom okozza, szabad időmben a vízisportokat és a kirándulást szeretem. Hobbim a turizmus és a zenehallgatás.

Vizsgálatok

Közösség

Ne maradjon le semmiről, nézze meg közösségi oldalunkat!

Tovább

Youtube

Videóink.

Tovább
Powered by WEBAPIX
Visszahívást kérek